MAJOROS ISTVÁN OLDALA – Oldal 2 – A honlapon elsősorban blogok jelennek meg

Járványok: a pestis, a fekete halál

A Covid előtt is voltak komoly pusztítást okozó járványok. Ilyen volt a pestis. A legismertebb az 1348-as. Az ókorban és a koraközépkorban a pestis a fertőző betegségek összefoglaló neve volt, sorscsapást jelentett.

A járvány 1348 előtti jelentkezései: A 6. és a 8. század között rendszeresen pusztított. 541-ben Etiópiából indult, 542-ben Konstantinápolyban volt. Innen eljutott Spanyolországba, Itáliába, megjelent délfrancia területen, a Rajna-vidéken, s 544-ben ért véget. 557-ben újraindult. A 8. század végéig 10 – 12 évenként jelentkezett.

Az 1348-as járvány Asztrahányból indult el 1346-ban. 1347-ben Kaffánál (Genova ellenőrzése alatt) volt. A várost ostromló tatárok – kitört közöttük a pestis –visszavonulásuk előtt halottaik egy részét katapultokkal bedobták a városba. A pestis innen érkezett Messinába 1347 októberében. Genova nem fogadta keletről érkező hajóit, ezért 1348 novemberében Marseille-ben kötöttek ki. A pestis innen terjedt el Provence-ban, majd megjelent Pisában, Raguzában, Velencében, aztán az egész kontinensen Sevillától Moszkváig, Angliáig. Kelet-Európában szárazföldi úton terjedt el.

A pestis később is pusztított, de már lokalizált formában. A 17. század végéig Franciaországban szinte évenként ütötte fel a fejét. 1631-ben Velencében volt járvány, 1665-ben Londonban, Marseille-ben 1720–1721-ben, Moszkvában 1770-ben. Magyarországon a pestis a 15-18. században gyakori vendég volt. Az utolsó járvány 1811-ben pusztított, de Erdélyben 1828-1829-ben, a Balkánon pedig még 1841-ben is észlelték a betegséget.

A 20. századra csak kikötői járványok maradtak: Glasgow, 1900; Los Angeles, 1924. A járvány 25 milliós emberveszteséget okozott Európának. A pestis napjainkban sem tűnt el.

A pestist a fekete patkányok bolhái terjesztették. Egy csípéssel akár 25 ezer kórokozó is bekerülhetett az emberbe. A betegség kétféle változatban jelent meg: tüdő- és bubópestis. A tüdőpestis lappangási ideje 1-3, a bubópestisé 3-6 nap. A tüdőpestis 100%-os halálozást produkált, a bubópestis aránya 25-40%.

A védekezésben a Habsburg Birodalom járt az élen, nem véletlenül, mivel határos volt Oroszországgal és az Oszmán Birodalommal, ahonnan a járvány érkezett. A Habsburgok építették ki az egészségügyi határzárat, a cordon sanitaire-t a 18. században. Fontos volt az emberek mozgásának az ellenőrzése, s ennek eszköze az útlevél bevezetése volt. A rendszer működtetésében jelentős szerepet játszott a luxemburgi születésű Adam Chenot. Neki köszönhető, hogy a járványorvosok a legjobb szakemberek voltak.

A pestis bacilusának izolálásáról szóló jelentést 1894-ben a Pasteur Intézet publikálta. A szerző a svájci Alexander Yersin, aki 1893-ban Hong Kongban tanulmányozta a pestisjárványt. Yersinnel egy időben itt dolgozott a japán Shibasaburo Kitasato is, aki szintén felfedezte a bacilust, de nem volt biztos felfedezésében. Róla egy érdekesség: Robert Koch laboratóriumában dolgozott. Amikor Koch és felesége Japánba látogatott, megkérte a házaspár szobalányát, hogy szerezze meg Koch néhány hajszálát. Ezt aztán beletette a Kochnak szentelt Sinto ereklyetartóba.

A pestis elleni vakcinát az orosz Wolff Haffkine dolgozta ki 1897-ben.

Farsang a palócoknál

A magyarban nem a latin nyelvekben használt karnevál szó honosodott meg, hanem a bajor-osztrák „vaschang” szóból származik a farsang elnevezés.

A karácsony után a farsang volt szokásokban a leggazdagabb. Bár Istvánffy Gyula szerint „Olyan ünnepe ez a palócoknak, hogy ahhoz a karácsony semmi.” Főleg az utolsó három nap, farsangvasárnap, farsanghétfő és farsangkedd volt ünnep. A három napos ünnepen senki nem dolgozott.

A farsangvasárnap előtti csütörtök volt a zsíroscsütörtök vagy a kövércsütörtök. Disznót vágtak, pogácsát sütöttek. A mulatságot a legénybíró irányította három-négy legényével, s a világi és egyházi hatóságoktól megkérték az engedélyt a bál megtartására, mivel a bál, az „ivó”, volt a farsang legfontosabb eseménye.

Hétfőn a legények járták a falut, szalonnát és más élelmiszert gyűjtöttek. Indulás előtt maskarát öltöttek. Ki cigányasszonynak öltözött, ki menyasszonynak vagy vőlegénynek, s egy cigánybanda kísérettel látogatták meg a házakat, ahol verset is mondtak.

„Itthon van-e a gazda?/

Van-e jó farsangja?/

Ha van jó farsangja/

Egyék, igyék mulatozzék/

Nekem is szalonnát adjék.”

Parádon szellemesen győzték meg a kántort, hogy adjon valamit. A saroglyán cipelt legény így fordult hozzá:

„Kedves Kántor uram!/

Arra kérem:/

Sírbaeresztő kötelem/

Tizenhat méteres kolbászból legyen!/

Úgy legyen!”

Néhány helyen asszonyfarsangot tartottak, ahol férfiak nem vehettek részt. Maszkba öltözve jártak a faluban, a férfiakat jégcsappal borotválták, s este macskabált tartottak. A Salgótarján környéki asszonyok mulatságát ördöglagzinak nevezték, s farsang keddjén tartották borospincében. Sütöttek, főztek és jót mulattak. A férfiak felé, akik arra jártak, obszcén szövegeket kiabáltak, s az is megtörtént, hogy elfogták, majd meztelenre vetkőztették és megcsúfolták őket. Ez a szokás Nógrád, Hont és Esztergom megyében általános volt.

A farsang ételekben bőséges és gazdag volt. Köztük szerepelt a kocsonya, a különböző húsból készült fogások és az édes sütemények, mint pampuska, herőke, a mézes és mákos ferentő.

A mulatozás húshagyó kedden éjfélkor harangszóval ért véget. A falu bírája elvette a vonót a zenészektől, s berekesztette a farsangot. A nagybőgőt is eltemették.

Volt olyan település, ahol felvonulás keretében maskarába öltözött legények kordélyon vitték a szalmából készült bábut a falu végére, ahol elégették. A Farsang János névre hallgató bábut kántor búcsúztatta:

„Meghalt szegény János, fiatalkorában!/

Nem dobog már szíve a gatyában.”

A menet résztvevői pedig ezt kiáltották:

„Jaj, jaj, János, János, meghalt Fassang János, nem lesz többé János!”

Hamvazószerda volt a nagyböjt első napja. Ezután tilos volt a tánc és a hús fogyasztása.

Palóc karácsony

December 25.-én van Jézus születésének napja. Hogy miért ezen a napon? A hagyomány nem őrizte meg, hogy melyik napon született. Alexandriai Szent Kelemen szerint május 15. volt ez a nap, míg Szent Epiphaniosz szerint január 6. Végül a niceai zsinat (325) döntött, s nem véletlenül tette erre a napra Jézus születésének napját. A római császárkor egyik meghatározó istene, s a kereszténység komoly ellenfele, Mithrász december 25-én született. S ez volt a Nap születésnapja, a győzelem a sötétség felett. A niceai zsinat döntése a Mithrász-kultuszt ellensúlyozta. Így Jézus lett az örök nap, az isteni fény, a sötétség legyőzője.

Nagykarácsonyt megelőző nap, december 24.-e a palócoknál minden ünnepet felülmúl szokásaival. Egy kis ízelítő.

Valamikor ez nap szigorú böjt volt. A gyerekeket azzal vették rá a böjtölésre, hogy majd meglátják a zöldtyúkot, az aranykakast, az aranytyúkot, az aranymadarat az asztal alatt. Később betettek egy könnyű ebédet. A vacsora 5-6 óra körül kezdődött. Ehhez előkészítették az asztalt. Máktörőt, ekevasat vagy más szerszámot tettek alája, az asztalra pedig magokat, búzát, kukoricát, babot, kendermagot, és mást is, hogy jelezzék a bőséget. A karácsonyi asztalra még alma is került. A közös karácsonyi almaevés jellegzetes palóc szokás. A gazda annyifelé vágta az almát ahányan voltak, s mindenki megette a maga gerezdjét. Ennek az volt a jelentősége, hogyha valaki eltéved, akkor arra kell gondolnia, kivel ette az almát karácsonykor, és akkor hazatalál. A vacsora megkezdése előtt a gazda fokhagymával keresztet rajzolt az ajtókra, az ólakra, hogy elriassza a boszorkányokat. S a vacsora: pálinkával kezdtek, majd „ostyát, fokhagymát, tököt, savanyú bablevest, mákos gubát, mákos csíkot, almát, aszalt szilvát, aszalt körtét ettek”. A babtól azt várták, hogy sok pénzük legyen, a sütőtöknek ugyanez volt a szerepe. A savanyúnak pedig az, hogy ne legyenek szomjasak nyáron. A gazdasszony minden ételt felrakott az asztalra, hogy közben ne kelljen felállnia. Ha ugyanis felkel az asztaltól, a következő évben nem lesz „heverő” tyúkja, így kiscsibéi sem.

Karácsonyböjtjét a lányok arra használták, hogy információt kapjanak jövendőbelijükről. S hogy mikor megy férjhez a lány, úgy lehetett megtudni, hogy a kiment a disznóólhoz, megkopogtatta, s a disznó röffentéseinek a száma jelezte, hány év múlva megy férjhez.

December 25-ét a családok otthon töltötték. Csak a misére mentek el. Ezen a napon a fiúgyerekek jártak karácsonyt köszönteni a rokonokhoz. Íme, egy karácsonyi köszöntő:

Jancsika, Juliska, te menj be előre,

Térdet, fejet hajtsunk,

Neked áldást mondjunk,

Ale, aleluja, József és Mária!

Tudom karácsonykor

Sok kalácsot sütnek,

Ha nincsen a házba’,

Vagyon a kamrába’

Bárcsak egy fél jutna

Az én tarisznyámba.

A számokról

Akár szeretjük a matematikát, akár nem, akár hiszünk a számokban akár nem, a számok jelen vannak az életünkben. Elég csak a számítógépre gondolni, amely kettes számrendszert használ.

Ha elmegyünk az ideggyógyászhoz, elvégeztet néhány gyakorlatot: fogja meg a jobb kezével a bal bokáját; bal kezével a jobb térdét. És lehet folytatni. Egészséges embernek ez nem okoz gondot, ezért magában jót mosolyog. Pedig ezek fontos gyakorlatok. Ha el tudjuk végezni, az orvos számára ez egy „igen”. Ha nem sikerül, akkor ez „nem”. A számok nyelvén: az igen = 1; a nem = 0. Máris a kettes számrendszernél vagyunk. És ha sok a nem, azaz a 0, akkor át kell lépni egy másik rendszerbe: további vizsgálatokra van szükség.

A mi világunkban a 10-es számrendszert használjuk, ebben gondolkodunk. Nem volt ez mindig így. Számos számrendszer létezett, mielőtt a 10-es általánossá vált.

Az ókorban használták a 10-es, a 20-as, az 5-ös rendszereket, de volt: 12-es 6-os és 7-es is. A római számokban keveredik a 10-es és az 5-ös – I, V, X, L, C, D, M.

A 12-es rendszert idézi a 12 hónap, a 12 óra vagy a magyar tucat.

A 7-es rendszert használták Afrikában, a Közel-Keleten, az ugor népek, így mi magyarok is. Néhány példa: a Jelenések könyvében Istennek 7 szeme van. És 7 pecsét. Isten a világot 7 nap alatt teremtette. Húsvét és Pünkösd között 49, azaz 7×7 nap van. A magyar népmesékben a legkisebb fiú 7 mérföldes csizmában lépked és hetedhét országot, azaz 49 országot jár be. Közben megküzd a 7 fejű sárkánnyal. A honfoglalást 7 vezér vezetésével 7 törzs hajtotta végre. 7 csillagból áll a Göncölszekér. Ez két szent számnak, a 3-nak és a 4-nek az összege. S ebben a közmondásban is benne van a 7-es: „Akkorát hazudik, mint ide hat hét”. De említhetem a berberek szaharai oázis városát, Gadámesz nevét is, ahol 7 kapu, 7 bástya és 7 tér van.

A suméreknél a 7 a világmindenséget jelöli. Horizontálisan ugyanis 4 égtáj van, vertikálisan 3 szint: ég, föld, alvilág. A magyar nyelvben a 7 a dolgok nagy számára utal. Isten a hetedik mennyországban lakik. A pokolnak hét bugyra van.

Átkozódásban is használják: hetvenhét istennyila csapjon beléd. Hét görcs húzzon össze. A mesében pedig ezt olvashatjuk: hősünk hét nap és hét éjjel ment. Azaz sokáig ment.

A hébereknél a hét a teljességet jelöli. Ha valamit hétszer végeznek el, akkor az tökéletes. A bosszú is akkor tökéletes, ha hétszeres és hetedíziglen végzik el. Az engesztelőáldozat akkor jó, ha hét állatot áldoznak és a vért hétszer hintik szét. S ugyancsak a hébereknél a legtökéletesebb a 777.

Jahve neve: 15. Helyette 9+6 –ot írtak.

A sátán száma: 666. A Bibliában ez a fenevad száma. A sátánistáknál Néró neve ugyancsak 666.

József Attila pedig így ír:

„E világon ha ütsz tanyát,

hétszer szűljön meg az anyád!”

Vagy a refrén:

„A hetedik te magad légy!”

Lehet ezek után nem szeretni a matekot és nem hinni a számokban?

TÖMEGPSZICHÓZIS

Vannak történelmi helyzetek, amikor az emberek sajátos tudatállapotban közös módon viselkednek. S ez ugyancsak fertőző és halálos áldozatokat is okoz.

A 11-12. században Németországban terjedt a „táncdüh”. A tarantella nevű táncot oly hevesen járták, mintha a tarantella nevű pók csípte volna meg őket. A táncjárvány sok ember halálát okozta.

Perugiában 1260-kezdődött a „flagelláns járvány”. Egy remete arra szólította fel az embereket, hogy önkorbácsolással vezekeljenek. Innen terjedt Észak-Itáliába, Franciaországba, Németországba, Lengyelországba. Járványos méretet a pestis hatására 1349-ben öltött. A kórt isten büntetésének tekintették.

A 17. századi Franciaországban „ugató járvány” terjedt. Egy nő kezdte, és többen kimentek az utcára csaholni. Apácakolostorokban fordult elő, hogy az apácák felmentek a háztetőre, s a holdat ugatták.

A tömegpszichózis sok áldozattal járó következménye volt a boszorkányüldözés. A hivatalos kezdetet VIII. Ince pápa 1484. december 5-én kiadott bullája jelentette. Főleg a dominikánusok ösztönzésére adta ki. A boszorkányüldözések alapmunkáját, „Malleus maleficarum” (Istentelenek taglója) Jakob Sprenger és Heinrich Kramer, dominikánus inkvizítorok írták, s 1487-ben jelent meg. Magyarul: Boszorkánykalapács néven ismert. Rothár longobárd király 643-ban, Nagy Károly 787-ben, majd Könyves Kálmán is kijelentette, törvénybe foglalta, hogy boszorkányok nincsenek. Ez azonban csak a rontó lényekre vonatkozott, az ártalmas bűbájosokat, varázslókat az egyház hatáskörébe utalta.

A 14. században már találkozunk boszorkányperekkel Franciaországban, Németországban, Angliában.

A Boszorkánykalapács szerzői öt év alatt 48 boszorkányt égettek el. A máglyát per, kínzással egybekötött bizonyító eljárás előzte meg. Hivatkoztak az Ótestamentumra: a varázslóasszonyt nem szabad életben hagyni. Aquinói Szent Tamás is elfogadta a létezésüket. A boszorkány a Sátán társa, akivel paráználkodik, seprűnyélen lovagol, kutya, fias disznó, macska, stb. képét öltve rontja meg az embereket. Hiába írta Hans Sachs, a dalnokversenyek győztese, hogy

„Ördöghit s lovaglás,/ Csak rémkép az, s látomás”.

Hiába írta Johann Weyer, hogy a boszorkányoknak tulajdonított betegségekkel orvosnak kell foglalkoznia, s nem ördögűző papoknak, a máglyák égtek. Az áldozatok száma 300 ezer és 1 millió közöttire tehető, nyolcvan százaléka nő, s ezen belül özvegyasszony volt. A boszorkányüldözések mozgatói: politikai, a boszorkányságot eretnekségnek tartották. Gazdasági: a vagyont akartak megszerezni. A boszorkányság okaként a testi élvezetre való vágyat is megnevezték, s a „Boszorkánykalapács” szerzői szerint ez a vágy a nőkben kielégíthetetlen.

Magyarországon a 19-20. század fordulóján Komáromy Andor adott ki egy 700 oldalas munkát, 461 boszorkányperrel és ehhez kapcsolódó adatokkal.

Étkezés a palócoknál

Mikszáth Kálmán kiállt, felszólalt a hagyományos magyar ételekért, amelyeket a jövevény-ételek el akarnak tüntetni az étlapokról.

„Hogy szorította ki a jó fagyos szalonnát a kávé. Hogy hódított a beefsteak óriás területeket, s különböző nemzetiségre szakadva, majd mint filet de boeuf, majd mint ramsteak, vagy entrecőte vergődött uralomra. A becsületes öreg rostélyosok és borjúszeletek szerényen kucorognak valahol hátul az étlapokon – írja.

„Nem szabad tehát a magyar konyhát pusztulni hagyni. Dőljön, omoljék minden a nagy reformok és divatok mániájában, pusztuljon a vármegye (ámbár ott egészséges, jó gyomrok vannak), pusztuljon a dzsentri, a szűzdohány, de az ősételek maradjanak.”

S hozzáteszi, hogy utazzunk, mert amikor hazajövünk, akkor érezzük a különbséget a magyar konyha és az újdonságok között. Ezt ő így fogalmazza meg:

„akkor tör ki csak rajtunk a »furor hungaricus«, a rettenetes »etyepetye« (ahogy ezelőtt az étvágyat nevezték), midőn a paprikás pörkölt illata újra megcsapja orrodat, s a túrós csusza haván pirosló tepertyűk nevetve megszólítanak. A kemence mályában sült pecsenyék szaga megbódít, az ősi mártások íze bizsergésbe hozza véredet”.

Mikszáth korában a palócok étkezését nem igen fenyegették az újdonságok. Nem, mert szerény, szegényes volt a táplálkozásuk. A búza, rozs, árpa, kukorica vagy konkoly őrleményéből készült kenyér meghatározó szerepet játszott. Fontosságát, megbecsülését mutatta, hogy amikor egy kenyérdarab a földre esett, felvették és megcsókolták. (Ez persze nem palóc sajátosság, mert erről már Rotterdami Erasmus is írt a 16. század első felében.) Kenyérpótlók is készültek, mint krumplilángos, a krumplilaska, vagy a különféle lekvárokkal töltött bodag. Kukoricalisztből készítették a szegényesnek tartott málét, de a cukor elterjedése előtt ez volt az édesség a paraszti társadalomban. S kukoricából készült a görhe és a ganca is. Ki ismeri manapság ezeket az elnevezéseket? Pedig ismerős lehetne, mert a vegetarius étkezés újra felfedezte ezeket az egyszerű, de egészséges ételeket. S ha szegényesnek is tartották, az elnevezésekkel nem fukarkodtak:

Édesmálé. csipásmálé, görhemálé, görhönymálé, laskás málé, aljas málé, árpaganca, kukoricaganca, krumpliganca, kanállal szaggatott, haluska, kukoricazsámiska, árpazsámiska.

Az ehhez hasonló elnevezés gazdagság más palóc ételeknél is megtalálható.

Szegénység és gazdagság. Ez a kettősség figyelhető meg a palócok földjén. Ahogy Szabó Zoltán fogalmaz Palócia fővárosáról, Balassagyarmatról:

„szegénységben gazdag táj veszi körül … Palócország fővárosát”.

Juhászok, kanászok

Ősz húrja zsong,

Jajong, busong

A tájon,

S ont monoton

Bút konokon

És fájón.

Ki ne ismerné e sorokat? S most tényleg busongva, esővel, köddel köszöntött be az ősz. Ősszel sem kell azonban búslakodni. A régi, az ipari korszak előtti világban sem szomorkodtak. Néhány szokás ebből az eltűnt, elfeledett világból.

Szeptember 29-én, Szent Mihály napján fogadták fel a juhászokat a következő esztendőre. S ugyanezen a napon hajtották haza a juhokat is. Vagy Demeter napján (október 26.). Szent Demeter a juhászok védőszentje, ezért Demeter (Dömötör) napján dömötöröztek, napokig mulatoztak.

A juhásznak nagy rangja volt a pásztorok között. Többre tartották magukat a parasztnál. Egy peres ügyben, amikor a bíró azt javasolta a juhásznak, hogy egyezzen meg a gazdával, ezt válaszolta: „Én egy paraszttal? – Hát maga micsoda? – kérdezte a bíró. Én juhász vagyok” –válaszolta. Mikszáth írja Lapajról, a híres dudásról, hogy a nagyapja számadó bacsa volt, s ez akkora rang volt, mint a közönséges életben a főispánság. Ezt Illyés Gyula is megerősíti. Juhász családból származott, ezért ő királyfi volt ebben a társaságban. A leülési joggal is érzékelteti a különbségeket. A kanásznak a juhászok között tilos volt leülnie. A gulyások csak akkor ülhetnek le „Ha elcsúsznak a lepényen”– írja Illyés. A csikósokra pedig csak legyintett a nagyapja.

A juhászok maguk készítette hangszereken, furulyán, dudán játszottak. Ez utóbbi a lakodalmak, táncmulatságok hangszere volt. További érdekesség: 1910. november 13-án kanászhangversenyt rendeztek Ipolyságon, a megyeháza udvarán. A résztvevők kanásztülkön és dudán játszottak. Az eseményen Bartók Béla is jelen volt, és rögzítette az elhangzott dallamokat, dalokat. „Micsoda látvány – írta Bartók. cifra szűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivart kanászustor!”

Az eseményt Móra Ferenc is megörökítette A honti igricek című novellájában. Én viszont nemcsak erről, hanem a palócok eredetéről, életéről, szokásaikról egyaránt írok nyáron megjelent könyvemben.