Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
Ki ne ismerné e sorokat? S most tényleg busongva, esővel, köddel köszöntött be az ősz. Ősszel sem kell azonban búslakodni. A régi, az ipari korszak előtti világban sem szomorkodtak. Néhány szokás ebből az eltűnt, elfeledett világból.
Szeptember 29-én, Szent Mihály napján fogadták fel a juhászokat a következő esztendőre. S ugyanezen a napon hajtották haza a juhokat is. Vagy Demeter napján (október 26.). Szent Demeter a juhászok védőszentje, ezért Demeter (Dömötör) napján dömötöröztek, napokig mulatoztak.
A juhásznak nagy rangja volt a pásztorok között. Többre tartották magukat a parasztnál. Egy peres ügyben, amikor a bíró azt javasolta a juhásznak, hogy egyezzen meg a gazdával, ezt válaszolta: „Én egy paraszttal? – Hát maga micsoda? – kérdezte a bíró. Én juhász vagyok” –válaszolta. Mikszáth írja Lapajról, a híres dudásról, hogy a nagyapja számadó bacsa volt, s ez akkora rang volt, mint a közönséges életben a főispánság. Ezt Illyés Gyula is megerősíti. Juhász családból származott, ezért ő királyfi volt ebben a társaságban. A leülési joggal is érzékelteti a különbségeket. A kanásznak a juhászok között tilos volt leülnie. A gulyások csak akkor ülhetnek le „Ha elcsúsznak a lepényen”– írja Illyés. A csikósokra pedig csak legyintett a nagyapja.
A juhászok maguk készítette hangszereken, furulyán, dudán játszottak. Ez utóbbi a lakodalmak, táncmulatságok hangszere volt. További érdekesség: 1910. november 13-án kanászhangversenyt rendeztek Ipolyságon, a megyeháza udvarán. A résztvevők kanásztülkön és dudán játszottak. Az eseményen Bartók Béla is jelen volt, és rögzítette az elhangzott dallamokat, dalokat. „Micsoda látvány – írta Bartók. cifra szűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivart kanászustor!”
Az eseményt Móra Ferenc is megörökítette A honti igricek című novellájában. Én viszont nemcsak erről, hanem a palócok eredetéről, életéről, szokásaikról egyaránt írok nyáron megjelent könyvemben.
