Vannak történelmi helyzetek, amikor az emberek sajátos tudatállapotban közös módon viselkednek. S ez ugyancsak fertőző és halálos áldozatokat is okoz.
A 11-12. században Németországban terjedt a „táncdüh”. A tarantella nevű táncot oly hevesen járták, mintha a tarantella nevű pók csípte volna meg őket. A táncjárvány sok ember halálát okozta.
Perugiában 1260-kezdődött a „flagelláns járvány”. Egy remete arra szólította fel az embereket, hogy önkorbácsolással vezekeljenek. Innen terjedt Észak-Itáliába, Franciaországba, Németországba, Lengyelországba. Járványos méretet a pestis hatására 1349-ben öltött. A kórt isten büntetésének tekintették.
A 17. századi Franciaországban „ugató járvány” terjedt. Egy nő kezdte, és többen kimentek az utcára csaholni. Apácakolostorokban fordult elő, hogy az apácák felmentek a háztetőre, s a holdat ugatták.
A tömegpszichózis sok áldozattal járó következménye volt a boszorkányüldözés. A hivatalos kezdetet VIII. Ince pápa 1484. december 5-én kiadott bullája jelentette. Főleg a dominikánusok ösztönzésére adta ki. A boszorkányüldözések alapmunkáját, „Malleus maleficarum” (Istentelenek taglója) Jakob Sprenger és Heinrich Kramer, dominikánus inkvizítorok írták, s 1487-ben jelent meg. Magyarul: Boszorkánykalapács néven ismert. Rothár longobárd király 643-ban, Nagy Károly 787-ben, majd Könyves Kálmán is kijelentette, törvénybe foglalta, hogy boszorkányok nincsenek. Ez azonban csak a rontó lényekre vonatkozott, az ártalmas bűbájosokat, varázslókat az egyház hatáskörébe utalta.
A 14. században már találkozunk boszorkányperekkel Franciaországban, Németországban, Angliában.
A Boszorkánykalapács szerzői öt év alatt 48 boszorkányt égettek el. A máglyát per, kínzással egybekötött bizonyító eljárás előzte meg. Hivatkoztak az Ótestamentumra: a varázslóasszonyt nem szabad életben hagyni. Aquinói Szent Tamás is elfogadta a létezésüket. A boszorkány a Sátán társa, akivel paráználkodik, seprűnyélen lovagol, kutya, fias disznó, macska, stb. képét öltve rontja meg az embereket. Hiába írta Hans Sachs, a dalnokversenyek győztese, hogy
„Ördöghit s lovaglás,/ Csak rémkép az, s látomás”.
Hiába írta Johann Weyer, hogy a boszorkányoknak tulajdonított betegségekkel orvosnak kell foglalkoznia, s nem ördögűző papoknak, a máglyák égtek. Az áldozatok száma 300 ezer és 1 millió közöttire tehető, nyolcvan százaléka nő, s ezen belül özvegyasszony volt. A boszorkányüldözések mozgatói: politikai, a boszorkányságot eretnekségnek tartották. Gazdasági: a vagyont akartak megszerezni. A boszorkányság okaként a testi élvezetre való vágyat is megnevezték, s a „Boszorkánykalapács” szerzői szerint ez a vágy a nőkben kielégíthetetlen.
Magyarországon a 19-20. század fordulóján Komáromy Andor adott ki egy 700 oldalas munkát, 461 boszorkányperrel és ehhez kapcsolódó adatokkal.
