Kis szobámba varázsolva Áll egy fényes karácsonyfa. Tetejében ezüst torony, hol maga az Isten honol. A fa alatt három király: Gáspár, Menyhért meg Boldizsár, lesik ámuldozva hosszan: ki tündököl a jászolban? S virraszt ama csillag fénye
immáron kétezer éve.
Weöres Sándor: Szép a fenyő
Szép a fenyő télen-nyáron, sose lepi dermedt álom: míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.
Nagykarácsony immár eljő, érkezik az újesztendő. Míg a mező dermed, fázik, a zöld fenyves csak pompázik.
Majoros István – Esik a hó …
(2017 január)
Esik a hó, esik a hó
csilingel a lovas szánkó
rajta ül egy öregapó.
Szalad a szán, fut a két ló,
Nagy pelyhekben szakad a hó,
Subában ül öregapó.
Keletről jön ez a szánkó,
királyokat hoz az apó
betakarta őket a hó.
Didereg a három király
Gáspár, Menyhért és Boldizsár
Hóesésben még sose járt.
Hózáporban, sűrű ködben
Csillagtalan éjszakában
Két ló trappol, nem is pihen.
Éjfélt kong a toronyóra,
zeng, bong kisharang, nagyharang:
gyere … gyere a templomba!
Férfiak, nők, ifjak, vének
nagy csizmában, nagy kendőben,
angyalokkal énekelnek.
Örvendezik a Szent Család,
Szűz Mária s József az ács:
Megszületett a Jézuskánk!
Templom előtt megáll a szán,
Lemászik a három király
lesöpri a havas subát.
Elöl megy az öregapó,
utána az uralkodók.
Közben halkan orgona szól.
Három király a jászolnál,
köszönti a kis Jézuskát,
Józsefet meg Szűz Máriát.
Ajándékuk kipakolják
aranyat, tömjént és mirhát.
Hogy örül a három király!
Mosolyognak, jót nevetnek
örvendeznek a kisdednek.
Boldogok, hogy itt lehetnek.
És eközben furulya szól
Kürt harsan, meg trombitaszó
Kintről, ahol szakad a hó.
Juhász fújja furulyáját
a kondás a nagy dudáját
kecskés meg a trombitáját.
Éjfél elmúlt, későre jár.
Elfáradt az égi király.
Itt az idő aludni már.
Ejehaj, ejehuja haj!
Hát holnap is gyertek hozzám!
Dsida Jenő – Itt van a szép karácsony
(1929)
Itt van a szép, víg karácsony, Élünk dión, friss kalácson: mennyi finom csemege! Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága csillog-villog: csupa drága, szép mennyei üzenet: Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek, kályha mellett körben ülnek, aranymese, áhítat minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek és kántálva ráköszönnek a családra. Fura nép, de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég a szemeken, a harangjáték szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született!
Decemberben már hosszúak az esték, az éjszakák. A régi világban az asszonyok ilyenkor liba és kacsatollat fosztottak. Munka közben történetekkel szórakoztatták egymást. Az egyik arról szólt, hogy a meghalt fiú éjféltájt visszajött a szerelméért, s lóháton elvitte a saját világa felé. Közben ezt énekelte lovaglás közben: Hej de szépen süt a hold, megy egy eleven, meg egy élő holt. Nem félsz drágám? Szerelme nem félt, amíg meg nem érkeztek a temetőbe, ahol a fiú leszállt a lóról, s elvezette őt egy sírhoz, ahol lakott. A lány ettől úgy megrémült, hogy futott vissza az élők világába. A hallgatóság pedig beleborzongott a történetbe. A tv korszaka előtt az ilyen történetek jelentették a krimit, a thrillert, az akciófilmet, sőt a horrort is, élőszóban előadva. S a falusi asszonyok között mindig voltak jó és hatásos mesélők. Az ilyen estéken a palócoknál legtöbbször a boszorkányokról esett szó. A falu magányos női, vénasszonyai változhattak át boszorkává, akik aztán kutya, fekete macska vagy ló alakjában jelentek meg az elbeszélések szerint, s így kísértették az embereket. Ha azonban a fekete macska fülét behasították, a boszorkány nem tudott belebújni a macskába. Éjszaka az alvó kocsisok mellére ülve a boszorkány úgy megnyomta őket, hogy még napok múltán is érezték ezt és rázta őket a hideg. A boszorkánnyá változó nőket állítólag meg is patkolták. Nemcsak kísértettek, hanem a rontáshoz is értettek, s emiatt a tehén nem adott tejet. Mesterei voltak a szerelmi varázslatoknak. Pénzért olyan varázsszert csináltak a lányoknak, hogy a legények csak úgy bomlottak utánuk. A boszorkányok piszkafán, fekete macskán vagy seprűnyélen jártak a Szent Gellért hegyre vagy Tokajba gyűlésezni. Éjféltájban a falu határában is mulatságot tartottak. Körbe ülték az asztalt, melynek közepén vérrel teli üveg állt, s aranypoharakból itták az üveg tartalmát.A palócok hiedelemvilágát azonban nem csak boszorkányok népesítették be. A kísértetek, a hazajáró lelkek is ebben a világban szerepelnek. Éjfélkor jönnek haza az öngyilkosok, a szegény embert tagosításkor becsapó hamis mérnökök, a misepénzeket elköltő fejetlen barát, az elhajtott magzatját kereső fehér asszony és a gonosz mostoha is. A jó emberek lelke is hazajár. Az öreg tisztelendő az égi fényben ragyogó templomban miséz. Van, aki azért jár vissza, mert itt felejtett valamit. Az élők ezért a legközelebbi halott koporsójában elküldik ezt a hiányzó tárgyat, vagy egyszerűen beássák a sírba. Az emberek úgy vélték, hogy a halál után a halott még negyven napig visszajár. Emiatt éjfél és egy óra között – ekkor van a holtaknak hatalmuk az élők körében – nem szabad vizet önteni az udvarra, mert félő, hogy egy visszajáró lelket öntenek le. Volt, aki látta éjszaka a halottak körmenetét, s volt, ahol a visszajáró lelkek a falról a földre dobálták a tányérokat.A népi hiedelmek rendszeres „vendége” az ördög, akinek lólába van, farka és hétágú vasvillával jár. Rossz hírű, ijesztő figura. A templomban lucaszékre ülve látni lehet őket, amint táncolnak. Holdtölte idején pedig a keresztutakon akár találkozni is lehet az ördöggel, s még pénzt is kérhet tőle az, aki ehhez elég bátor.A palóc hiedelmek egyik alig ismert alakja a pajod. A napot és a holdat egyaránt a pajod eszi. Ismertek aztán a gyerekijesztő lények, mint a kókó, kókós, a mókár, a mámó, a mumus, a bobos, a fejetlen ló, a tüzes ember vagy a rézfaszú bagoly. Gyerekkoromban engem is ez utóbbival ijesztgettek.
Luca napján, december 13-án van az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája. Az egyház ezért is tette erre a napra Szent Lúcia, Luca ünnepét, aki 303 körül szenvedett vértanúságot. A középkorban különösen népszerű szentet az 5. század óta tisztelik. Ez a nap a sötétség távozásának és a fény születésének a napja. Az ártó hatalmak, a gonosz erők azonban ekkor támadnak a legerősebben, mert érzik hatalmuk végét. A Luca napjához kapcsolódó szokások ezért a gonosz elleni védekezést, a megrontás elkerülését szolgálják.
Luca napján fokhagymával kenték be a házak, ólak, istállók ajtaját, s az ablakokat is. A gazda a Luca napi vacsora előtt vagy utána a fokhagymával először a maga, majd a családtagok homlokára rajzolt keresztet. A fiúk és a lányok Lucának öltöztek: a fiúk a lányok ruháját, a lányok a fiúkét vették fel, járták a házakat, a falat dörzsölték, tollseprűvel söpörtek, stb., hogy elriasszák a gonosz szellemeket. December 13-án tilos volt varrni, nehogy bevarrják a tyúkok fenekét, mert akkor nem tudnak tojni. Se kenyeret sütni, se fosztani nem volt szabad, különben megbetegszik a tyúk. Ez a nap alkalmas volt szerelmi jóslásokra is. A lányok megrázták a zsúptetőt, s ha búza esett le, gazdag férjre számíthattak, ha pedig rozs, akkor szegény emberhez mennek férjhez.
Luca napjától karácsony böjtjéig a lányok mindennap cédulát írtak, rajta egy férfinévvel. S amikor mentek az éjféli misére, egyenként elszórták az úton, s az utoljára maradt cédulán levő név mutatta, hogy hívják majd a férjét.
Ha az emberek tudni akarták a következő évi időjárást, akkor lucakalendáriumot készítettek: karácsony böjtjéig 12 nap van, ezért ezek a napok a hiedelem szerint a jövő év hónapjainak az időjárását jelzik.
Az Ipoly menti falvakban a fiúk lucázni mentek. Reggel betértek a házakba s mondókába foglalt jókívánságokkal köszöntöttek:
Heverő legyen tyúkjok, lúdjok,/
bornyazzon meg tehenjek,/
csikózzon meg lovok,/
fiazzon meg asszonyok,/
vas legyen fazekok,/
cin legyen tányérjok./
A lánnak szép mátkát,/
a legínnek azok szerint./
Dícsértessék az Úr Jézus Krisztus!
Ezután a földre heveredtek, a háziasszonytól pedig pénzt, diót, almát vagy aszalt gyümölcsöket kaptak ajándékba.
Luca napjától készült a híres lucaszéke, s karácsony előestéjéig kellett elkészíteni. Valamit mindennap kellett csinálni rajta. Tizenháromféle fát használtak a négylábú székhez, s ezzel mentek az éjféli misére. A szenteltvíztartó mellett ráültek, s egy megszentelt krétával kört rajzoltak köréje. Innen nézhették a boszorkányok bevonulását. Könnyű volt felismerni őket, mert szarvuk volt és csak félrefordított fejjel tudtak belépni a templomajtón. Az oltárnak pedig háttal ültek. A mise végén a szék készítőjének aztán szaladnia kellett hazafelé a boszorkányok elől. És, hogy ne érjék utol, mákot szórt maga után, a boszorkányoknak pedig egyenként kellett felszedniük ezeket az apró magokat.
Aki tehát tudni akarja, hogy környezetében ki a boszorkány, már most szedje össze azokat a fákat, amelyekből elkészíti ezt a varázserejű széket.
A magyar történeti irodalom nem bővelkedik nemesi családokat bemutató írásokban. A hiányt enyhíti Nagy László Baráti Huszár Aladárról szóló könyve. Ez a vaskos kötet a Hont és Nógrád vármegyékhez szorosan kötődő nemesembert és kiterjedt családját mutatja be sok forrással és sok képpel. A Baráti előtag egy Hont vármegyében található falu nevét jelöli. Ma Bernecebarátinak hívják, és Pest vármegyéhez tartozik.
Νagy László részletesen bemutatja a család apai és anyai ágát.
Huszár Aladár a család harmadik gyermekeként 1885-ben született az ipolybalogi kúriában. Ez a település ma az Ipoly szlovákiai oldalán található, Ipolyvecével szemközt. 1890-ben Huszárék a közeli Keszegre költöztek, s Aladár itt töltötte gyermekéveit és ifjúkorát. A szerző a családdal kapcsolatban megjegyzi, hogy nem olyan életvitelt folytatott, mint amit a magyar nemeseknek felróttak, miszerint „műveletlen, tudománnyal, művészettel alig törődő”. A Huszár családnak jelentős, kétezer kötetes könyvtára volt, amelyet rendszeresen bővítettek, s ehhez pénz és igény is volt. Huszárék nemcsak magukkal, hanem a környezetükkel is sokat foglalkoztak, mindig lehetett számítani anyagi támogatásukra.
A keszegi kastélyban rendszeres volt a vendégjárás. Ez egyébként nemesi családoknál megszokott dolog volt. Ezzel erősítették, ápolták a kapcsolatokat, változatossá téve a vidéki élet egyhangúságát. A látogatáshoz nem kellett külön meghívás, mindenkit szívesen fogadtak, nemcsak rokonokat, ismerősöket, hanem művészeket, írókat, politikusokat is. Deák Ferenc és Madách Imre többször megfordult Huszáréknál.
A család kiterjedt rokonsággal rendelkezett, köztük egy távoli, de neves rokonnal, Chotek Zsófiáva
l (teljes nevén Sophie Chotek von Chotkowa), Ferenc Ferdinánd, a Monarchia trónörökösének feleségével. Az anyai ágból is említhetünk egy neves rokont, Blaskovich Ernőt, aki lovakat tenyésztett, s övé volt a világ egyik leghíresebb lova, Kincsem a csodakanca, amelyik 54 versenyből 54-et nyert meg.
Huszárék nagy gondot fordítottak a gyerekek, így Aladár iskoláztatására, aki a szokásos utat járta végig. Elemi iskoláit Keszegen végezte, majd a váci kegyes-tanítórendi főgimn
ázium következett. Érettségi vizsgáját 1902-ben tette le Budapesten az egyetemi katolikus főgimnáziumban, mint a Ferenc József Nevelőintézet diákja. Az intézetben a nyelvtanulás is fontos volt, ahol németet, angolt és franciát oktattak. Ezeken kívül igény szerint zene, tánc, úszás, vívás, korcsolyázás, lovaglás is része volt a képzésnek. Ezután jogi tanulmányok következtek ugyancsak Budapesten s 1907-ben államtudományi doktor lett. Az említett oktatási intézmények kitűnő képzést nyújtottak, ezé
rt az elit gyermekei itt tanultak. Aladárnak pl. Kállay Miklós, későbbi miniszterelnök a diáktársa volt. Diplomával a zsebében, jelentős vagyonnal a háta mögött indulhatott a nagybetűs életbe. És tegyük még hozzá: kiterjedt személyes kapcsolatok is egyengették az útját, amelyet bálok, egyéb társasági összejövetelek erősítettek. Feltehetően egy bálon ismerkedett meg későbbi feleségével, Szilassy Máriával. A házasságkötést kissé nehezítette, hogy a Huszár család katolikus, Szilas
syék pedig reformátusok voltak. Az anekdota szerint, amikor a balassagyarmati pap tudomást szerzett a készülő frigyről, rohant a püspökéhez, aki azonban a panasz meghallgatása után ezt válaszolta: „Fiam, a Szilassy Mici egy olyan szép leány, hogy őt még én is elvenném feleségül”. A házasságnak persze nem lehetett akadálya, mivel a két család megegyezett abban, hogy a születendő gyermekek az apa vallása szerint katolikusok lesznek. Ezután jöttek a gyermekek, összesen hárman: két lány és egy fiú. Érdekességként említem, hogy a kor szokásai szerint a feleség az első gyermeket szülei házában hozta világra, akik Budapesten laktak, míg a fiatalok a Losonc-Tugári kastélyban éltek. Közben Aladár karrierje is beindult. A közigazgatás alsó lépcsőiről indult s innen emelkedett egyre magasabbra. Díjazás nélküli közigazgatási gyakornokként kezdett, majd vármegyei tiszteletbeli főszolgabíró lett. Ezután a III. osztályú vármegyei aljegyzői posztot kapta meg. A fiatalok ekkor már Balassagyarmaton éltek. A település, bár mindenki városnak nevezte, 1886-ban elvesztette mezővárosi rangját és nagyközség lett. Sokáig egy sáros nagy falu volt, a századforduló után azonban látványos fejlődésnek indult. Balassagyarmat és Losonc sokáig rivalizált egymással a megyeszékhelyi státusért. Jóllehet Losonc városiasabb és iparosodottabb volt, mint Gyarmat, ez utóbbi mégis megőrizte pozícióját. Huszár Aladár pedig haladt előre a ranglétrán, s 1914 májusában II. osztályú vármegyei főjegyző lett. Közben kitört az első világháború s Aladár 1915 tavaszától a keleti fronton harcolt. Harci érdemeiért kitüntetéseket kapott és életben maradt. 1918. november 18-án pedig leszerelt.
Nagy László bemutatja a háború utáni viszonyokat Balassagyarmaton, a cseh megszállást, a csehek kiverését, a kommün időszakát. A Tanácsköztársaság alatt Huszárnak bujdosnia kellett a Börzsöny erdeiben. A család pedig menedéket nyújtott Tormay Cècilenek.
A zavaros idők elmúltával Huszár Aladár bekapcsolódott a politikai életbe. 1919 szeptemberében kormánybiztos-helyettes lett és főispáni teendőkkel is megbízták Hont és Nógrád vármegyékben. Trianon súlyosan érintette a két térséget, hiszen az Ipolyon túli területe
k elvesztek, s Huszárnak valamennyi állomáshelyén szembe kellett néznie a veszteségek lelki és gazdasági hatásaival. 1920 augusztusában nevezték ki a két egyesített vármegye főispánjának, s ezt a tisztséget 1922 márciusáig viselte. Ezt követően 1923 márciusában Komárom és Esztergom vármegyék, valamint Komárom szabad királyi város főispánja lett. Itt mintegy tíz évet töltött, de 1932 januárjában különböző intrikák miatt lemondott. Nem maradt sokáig munka nélkül, mert már ez év februárjában Győr – Moson – Pozsony vármegyék és Győr szabad királyi város főispáni székébe került. A helyi közvélemény és a sajtó örömmel fogadta. „…a közigazgatás minden ágazatát jól ismerő igazi vezérlőcsillag érkezett Győrbe, a főispáni székbe” – írta róla a Győri Hírlap. Új helyén azonban rövid ideig maradt. 1932. október
végén ugyanis a nemrég kormányt alakító Gömbös Gyulánál járt, s véglegesítették Huszár kinevezését Budapest főpolgármesteri székébe, s ezzel nemcsak a miniszter elnök, hanem a kormányzó és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter is egyetértett. Természetesen kapott támadásokat, elsősorban azért, mert a kormány jelöltje volt. Ezen a poszton alig két évet töltött, s 1934 júniusában maga kérte a felmentését a kormányzótól. Huszár Aladár mindegyik posztján nyomot hagyott maga után. Budapesten például támogatta a fürdőkultúrát, s úgy vélte, hogy a száz éves főváros Európa legnevesebb fürdőhelye lesz. Főpolgármesteri tevékenysége után a közéletben, a társadalmi szervezetekben játszott szerepet. Kedvenc klubja, a Ferencváros elnöke volt élete végéig. 1934-től 1944-ig az Országos Társadalombiztosítási In
tézet elnöki posztját töltötte be. Ott volt a Vitézi Rendben, az Országos Frontharcos Szövetségben, a Turul Bajtársi Szövetségben s még lehetne sorolni a szervezeteket. Az OTI elnökeként a Felsőház tagja lett. A sajtóban megjelent írásaiban támadta a szélsőjobboldalt, a nyilasokat és Szálasi Ferencet. A német megszállás után azonban tudta, hogy letartóztatása csak idő kérdése.
Ekkor már nem bujkált, mert akkor a családját vitték volna el. 1944. április 3
-án a Gestapo letartóztatta, novemberben pedig Dachauba szállították. Itt halt meg 1945. február 4-én kiütéses tífuszban. S mi lett a családjával? A feleségét az oroszok tartóztatták le, de pár nap múlva elengedték. 1974-ben Budapesten halt meg. Lánya Mária, együtt élt az anyjával, s 1984-ben halt meg. A fiuk Béla, fiatalon, 20 éves korában, 1935-ben meghalt. Harmadik gyermekük, Veronika 1933-ban férjhez ment Puky Pál sebészhez. A háború után Venezuelában telepedtek le három gyermekükkel.
Íme, egy hazáját szerető nemesember és családja élete. A szerzőt dicsér
i, hogy mindezt izgalmasan, olvasmányosan és sok részlettel mutatja be egy szép kiállítású könyvben.
A hamvazószerdával kezdődő nagyböjt előzi meg a húsvétot. Ezután tilos volt a húsfogyasztás és a tánc. Böjti étel volt a savanyú leves, olajos káposzta, tejes tészta, kásafélék, habart bab, mákos guba, málé, görhe, ganca, a cibereleves és a csóróleves is. Régen a legszigorúbb böjt a negyvenelés volt, s naponta csak egyszer ettek: krumplit, tésztát vagy aszalt gyümölcsöket.
A húsvét előtti vasárnap a virágvasárnap, a pálmaágak vasárnapja. Nálunk a pálmát a barka helyettesíti. Ehhez a naphoz kapcsolódik egy jellegzetes palóc szokás, a kiszehajtás. A lányok egy piszkafára szalmabábut kötöttek, ócska ruhákból menyasszonynak öltöztették, majd kivitték a határba, s közben énekeltek. Szülőfalumban, Honton kölcsönruhát kapott a bábu, s kiénekelték azt a lányt, aki ruhát adott és azt is, aki nem.
Haj ki kisze, kiszőce,
Győjj be sódar, gömbőce,
Fehér Ilonka otthon ül,
A kiszére pentőt sző.
Ha megszövi, megvarrja,
A kiszére ráadja.
Haj ki kisze…
Végigmentek a falun, kimentek az Ipoly partjára, levetkőztették a bábut, majd bedobták a vízbe. A hontiak a nagy dögvész emlékére tartották a kiszehajtást. Máshol a határt védték vele jégeső ellen. Úgy vélték, a kiszi viszi el a böjti ételt és behozza a húsvéti sonkát. Gaál István az 1965-ben készített „Zöld ár” című filmjében egy igazi palóc kiszehajtást mutat be.
A virágvasárnaptól nagyszombatig terjedő idő a nagyhét vagy sanyarúhét. A hét első felében az asszonyok takarítottak, meszeltek, a férfiak szerszámokat tisztítottak.
Nagycsütörtök a nyilvános vezeklés napja. Az esti misén zúgtak a harangok, a csengők és szólt az orgona. Eztán elhallgattak. Elmentek Rómába, a világ szívébe gyászolni.
Nagypénteken szigorú böjt és munkatilalom volt. Férfiak, nők tartózkodtak a káromkodástól.
Nagyszombaton délután hat órakor volt a feltámadási körmenet. Ilyenkor az is elment a templomba, aki az év során nem. A misén a Glória elhangzása után megszólaltak a harangok, visszajöttek Rómából. A harangszó véget vetett a böjtnek, s elkezdődött a húsvét. A körmenetről hazatérve kocsonyát, kolbászt ettek. A lányok nagyszombaton festették a tojást. A falusi ember nagyszombaton vetette le a téli öltözéket és tavasziasan öltözött fel a feltámadási misére. A lányok pedig pompáztak új ruhájukban.
Húsvét vasárnap Jézus feltámadása. Az asszonyok sonkát, kolbászt, tojást, sót, kalácsot és bort vittek a kismisére, s a pap megszentelte. Otthon ezt fogyasztották. Érdemes volt szalonnát is enni, hogy a kígyó ne csípje meg őket. Nincs megszabott étrend, így ünnepi ételeket fogyasztottak: húsleves, húsos ételek, töltött káposzta. Vasárnap délután már lehetett táncolni, udvarolni. A legények elmentek a lányokhoz, majd hajnalig a kocsmában mulattak. Innen indultak öntözködni.
Vízbehányó-, vízbevetőhétfőn kora hajnalban a lányos házakhoz mentek. A lányokat a patakhoz vitték és vízbe mártották. Vagy a kútnál addig öntözték őket, amíg minden ruhájuk át nem nedvesedett. A hatóságok tiltották ezt a durva módszert. A rimóci lányok szerint azonban „az volt az igazi, ha minden szoknyánk, ingünk vizes lett”.
A palócok földjén a locsolkodó versek újabb keletűek. Íme egy példa:
Háború van, borzalom”– írja az ismeretlen költő. A háború mindig szörnyű és borzalmas. Akár kőbaltával verik egymást agyon, akár szuronyrohamban gyilkolnak a katonák a harcmezőn a szögesdrótok között vagy a lövészárkokban. S az sem rettenti el az embereket, ha gránát robban és bomba vagy éppen a gépágyú dörög és rombol és öl.
Gyóni Géza arról ír, hogy „halálgép muzsikál felettünk”; hogy „gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek”.
„Hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,/és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.” – Ezt már Radnóti Miklósnál olvashatjuk, aki egy másik versében azt is megjegyzi: „elfut a béke s kigyúl a világ”. Igen, elfut a béke, mert a béke „futó reménység”. Hát most elfutott ez a „tünde fény”, ez a „forgó századoknak ritka éke”, s Európában ismét háború van. Hiába könyörög Móra Ferenc egyik versében, hogy „Uram, a háborút parancsold vissza már!” A háború mégis itt van, újra itt van.
Európa gazdag háborús tapasztalatokban. Európa tudja, hogy mi a háború. Lehet, hogy mégis elfelejtette? El lehet felejteni azt, amit Juhász Gyula ír? „A temetők most virulnak,/ A halottak nem pirulnak”. Vagy Ady Endre sorait?
Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.
A háború még mindig Clausewitzet igazolja, miszerint a háború a politika folytatása más eszközökkel. S ha azt hisszük, hogy a béke megteremtése lenne a cél, nagyot tévedünk. A háború és a béke egyaránt csak eszközök a hatalmi politika szolgálatában.
A 15-16. század réme a vérbaj volt. Ha hinni lehet a szakirodalomnak, a betegség megjelenésének a pontos ideje: 1495. február 22. délután 4 óra. VIII. Károly francia király az Anjou-ház örököseként ekkor vette be Nápolyt és vonult be a városba 30 ezer katonájával. A győzelmet 80 napig tartó tobzódás követte. A nők még a kolostorokban sem voltak biztonságban. S a vérbaj elindult hódító útjára.
A betegség eredete vitatott. Van, aki szerint már az ókorban is létezett. A többség véleménye: Kolumbusz matrózai hozták Amerikából. Úgy tűnik, a tények őket igazolják. Kolumbusz 1493. március 15-én tért vissza, s 1493 májusában Barcelonában már előfordult a betegség. VIII. Károly hadseregében pedig spanyol zsoldosok harcoltak.
A betegséget számos néven ismerjük. Itáliában „francia betegség” a neve. Tudományosan morbus gallicus. A franciák nápolyi betegségnek hívták. Európa többi részén mindig a szomszéd országról nevezték el. Így az oroszok lengyelnek, a perzsák töröknek hívták. Végül a „francia” elnevezés maradt meg. A magyar nyelvben erre utalnak a franc essen belé, Egyen meg a franc. Menj a francba – mondások. A magyar nyelv különösen gazdag elnevezésekben: bujakór, bujafene, bujanyavalya, bujadög, bujasenyv, fenerühesség, rossz-seb, francia var, dögfrancus, stb. vagy a népi nyelvben a csunyabetegsíg.
A szifilisz a társadalom felső rétegében terjedt. Rotterdami Erasmus szerint nem számított rendes embernek, aki nem volt szifiliszes. A betegség Magyarországon már 1496-ban megjelent, mivel VIII. Károly seregében magyar katonák is harcoltak. Európa lakosságának legalább a huszada szenvedett ebben a betegségben (Előfordult nagyobb arány is). A szifilisz miatt a bécsi egyetemet be kellett zárni. A betegség orvosi elnevezése Girolamo Fracastoro páduai orvostól származik. Ő az epidemiológia megalapozója, s ő ismerte fel: a betegség nemi érintkezés útján terjed.
Hogyan gyógyítottak? Spanyolországban pályázatot írtak ki, s egy szőnyegszövő mester lett a nyertes. A 16. században már gyógynövényeket használtak: vértisztító növények, guajakfa, kínagyökér. Egy magyar orvosi könyv a Serapium nevű port ajánlotta, melyet 123 féle fű, 16 állati háj, 10 olaj és 20 féle virág keverékéből lehetett összeállítani. Volt, aki viperabort, teknősbékahúst javasolt, vagy azt, hogy a beteget be kell ásni lótrágyába. S volt olyan orvosi vélekedés is, amely szerint az önmegtartóztatás veszélyes. Ezért a kor neves orvosa, Montagagna, a 60 éves Bakócz Tamásnak ezt javasolta: „Vigadni, örvendezni, kedves barátokkal csevegni – és minden délután a második emésztés alatt egy nyugodt coitust végezni.”
Használták a higanyt kenőcs, füstölés formájában, vagy higany bevételét javasolták pálinkával. A cél az izzasztás, vizelethajtás, a hasmenés előidézése volt.
A 20. században sikerült hatékony megoldást találni. 1909-ben Paul Ehrlich a 606. kísérlet után a japán Hatával állította elő a Salvarsan nevű gyógyszert.
A Covid előtt is voltak komoly pusztítást okozó járványok. Ilyen volt a pestis. A legismertebb az 1348-as. Az ókorban és a koraközépkorban a pestis a fertőző betegségek összefoglaló neve volt, sorscsapást jelentett.
A járvány 1348 előtti jelentkezései: A 6. és a 8. század között rendszeresen pusztított. 541-ben Etiópiából indult, 542-ben Konstantinápolyban volt. Innen eljutott Spanyolországba, Itáliába, megjelent délfrancia területen, a Rajna-vidéken, s 544-ben ért véget. 557-ben újraindult. A 8. század végéig 10 – 12 évenként jelentkezett.
Az 1348-as járvány Asztrahányból indult el 1346-ban. 1347-ben Kaffánál (Genova ellenőrzése alatt) volt. A várost ostromló tatárok – kitört közöttük a pestis –visszavonulásuk előtt halottaik egy részét katapultokkal bedobták a városba. A pestis innen érkezett Messinába 1347 októberében. Genova nem fogadta keletről érkező hajóit, ezért 1348 novemberében Marseille-ben kötöttek ki. A pestis innen terjedt el Provence-ban, majd megjelent Pisában, Raguzában, Velencében, aztán az egész kontinensen Sevillától Moszkváig, Angliáig. Kelet-Európában szárazföldi úton terjedt el.
A pestis később is pusztított, de már lokalizált formában. A 17. század végéig Franciaországban szinte évenként ütötte fel a fejét. 1631-ben Velencében volt járvány, 1665-ben Londonban, Marseille-ben 1720–1721-ben, Moszkvában 1770-ben. Magyarországon a pestis a 15-18. században gyakori vendég volt. Az utolsó járvány 1811-ben pusztított, de Erdélyben 1828-1829-ben, a Balkánon pedig még 1841-ben is észlelték a betegséget.
A 20. századra csak kikötői járványok maradtak: Glasgow, 1900; Los Angeles, 1924. A járvány 25 milliós emberveszteséget okozott Európának. A pestis napjainkban sem tűnt el.
A pestist a fekete patkányok bolhái terjesztették. Egy csípéssel akár 25 ezer kórokozó is bekerülhetett az emberbe. A betegség kétféle változatban jelent meg: tüdő- és bubópestis. A tüdőpestis lappangási ideje 1-3, a bubópestisé 3-6 nap. A tüdőpestis 100%-os halálozást produkált, a bubópestis aránya 25-40%.
A védekezésben a Habsburg Birodalom járt az élen, nem véletlenül, mivel határos volt Oroszországgal és az Oszmán Birodalommal, ahonnan a járvány érkezett. A Habsburgok építették ki az egészségügyi határzárat, a cordon sanitaire-t a 18. században. Fontos volt az emberek mozgásának az ellenőrzése, s ennek eszköze az útlevél bevezetése volt. A rendszer működtetésében jelentős szerepet játszott a luxemburgi születésű Adam Chenot. Neki köszönhető, hogy a járványorvosok a legjobb szakemberek voltak.
A pestis bacilusának izolálásáról szóló jelentést 1894-ben a Pasteur Intézet publikálta. A szerző a svájci Alexander Yersin, aki 1893-ban Hong Kongban tanulmányozta a pestisjárványt. Yersinnel egy időben itt dolgozott a japán Shibasaburo Kitasato is, aki szintén felfedezte a bacilust, de nem volt biztos felfedezésében. Róla egy érdekesség: Robert Koch laboratóriumában dolgozott. Amikor Koch és felesége Japánba látogatott, megkérte a házaspár szobalányát, hogy szerezze meg Koch néhány hajszálát. Ezt aztán beletette a Kochnak szentelt Sinto ereklyetartóba.
A pestis elleni vakcinát az orosz Wolff Haffkine dolgozta ki 1897-ben.
A magyarban nem a latin nyelvekben használt karnevál szó honosodott meg, hanem a bajor-osztrák „vaschang” szóból származik a farsang elnevezés.
A karácsony után a farsang volt szokásokban a leggazdagabb. Bár Istvánffy Gyula szerint „Olyan ünnepe ez a palócoknak, hogy ahhoz a karácsony semmi.” Főleg az utolsó három nap, farsangvasárnap, farsanghétfő és farsangkedd volt ünnep. A három napos ünnepen senki nem dolgozott.
A farsangvasárnap előtti csütörtök volt a zsíroscsütörtök vagy a kövércsütörtök. Disznót vágtak, pogácsát sütöttek. A mulatságot a legénybíró irányította három-négy legényével, s a világi és egyházi hatóságoktól megkérték az engedélyt a bál megtartására, mivel a bál, az „ivó”, volt a farsang legfontosabb eseménye.
Hétfőn a legények járták a falut, szalonnát és más élelmiszert gyűjtöttek. Indulás előtt maskarát öltöttek. Ki cigányasszonynak öltözött, ki menyasszonynak vagy vőlegénynek, s egy cigánybanda kísérettel látogatták meg a házakat, ahol verset is mondtak.
„Itthon van-e a gazda?/
Van-e jó farsangja?/
Ha van jó farsangja/
Egyék, igyék mulatozzék/
Nekem is szalonnát adjék.”
Parádon szellemesen győzték meg a kántort, hogy adjon valamit. A saroglyán cipelt legény így fordult hozzá:
„Kedves Kántor uram!/
Arra kérem:/
Sírbaeresztő kötelem/
Tizenhat méteres kolbászból legyen!/
Úgy legyen!”
Néhány helyen asszonyfarsangot tartottak, ahol férfiak nem vehettek részt. Maszkba öltözve jártak a faluban, a férfiakat jégcsappal borotválták, s este macskabált tartottak. A Salgótarján környéki asszonyok mulatságát ördöglagzinak nevezték, s farsang keddjén tartották borospincében. Sütöttek, főztek és jót mulattak. A férfiak felé, akik arra jártak, obszcén szövegeket kiabáltak, s az is megtörtént, hogy elfogták, majd meztelenre vetkőztették és megcsúfolták őket. Ez a szokás Nógrád, Hont és Esztergom megyében általános volt.
A farsang ételekben bőséges és gazdag volt. Köztük szerepelt a kocsonya, a különböző húsból készült fogások és az édes sütemények, mint pampuska, herőke, a mézes és mákos ferentő.
A mulatozás húshagyó kedden éjfélkor harangszóval ért véget. A falu bírája elvette a vonót a zenészektől, s berekesztette a farsangot. A nagybőgőt is eltemették.
Volt olyan település, ahol felvonulás keretében maskarába öltözött legények kordélyon vitték a szalmából készült bábut a falu végére, ahol elégették. A Farsang János névre hallgató bábut kántor búcsúztatta:
„Meghalt szegény János, fiatalkorában!/
Nem dobog már szíve a gatyában.”
A menet résztvevői pedig ezt kiáltották:
„Jaj, jaj, János, János, meghalt Fassang János, nem lesz többé János!”
Hamvazószerda volt a nagyböjt első napja. Ezután tilos volt a tánc és a hús fogyasztása.
December 25.-én van Jézus születésének napja. Hogy miért ezen a napon? A hagyomány nem őrizte meg, hogy melyik napon született. Alexandriai Szent Kelemen szerint május 15. volt ez a nap, míg Szent Epiphaniosz szerint január 6. Végül a niceai zsinat (325) döntött, s nem véletlenül tette erre a napra Jézus születésének napját. A római császárkor egyik meghatározó istene, s a kereszténység komoly ellenfele, Mithrász december 25-én született. S ez volt a Nap születésnapja, a győzelem a sötétség felett. A niceai zsinat döntése a Mithrász-kultuszt ellensúlyozta. Így Jézus lett az örök nap, az isteni fény, a sötétség legyőzője.
Nagykarácsonyt megelőző nap, december 24.-e a palócoknál minden ünnepet felülmúl szokásaival. Egy kis ízelítő.
Valamikor ez nap szigorú böjt volt. A gyerekeket azzal vették rá a böjtölésre, hogy majd meglátják a zöldtyúkot, az aranykakast, az aranytyúkot, az aranymadarat az asztal alatt. Később betettek egy könnyű ebédet. A vacsora 5-6 óra körül kezdődött. Ehhez előkészítették az asztalt. Máktörőt, ekevasat vagy más szerszámot tettek alája, az asztalra pedig magokat, búzát, kukoricát, babot, kendermagot, és mást is, hogy jelezzék a bőséget. A karácsonyi asztalra még alma is került. A közös karácsonyi almaevés jellegzetes palóc szokás. A gazda annyifelé vágta az almát ahányan voltak, s mindenki megette a maga gerezdjét. Ennek az volt a jelentősége, hogyha valaki eltéved, akkor arra kell gondolnia, kivel ette az almát karácsonykor, és akkor hazatalál. A vacsora megkezdése előtt a gazda fokhagymával keresztet rajzolt az ajtókra, az ólakra, hogy elriassza a boszorkányokat. S a vacsora: pálinkával kezdtek, majd „ostyát, fokhagymát, tököt, savanyú bablevest, mákos gubát, mákos csíkot, almát, aszalt szilvát, aszalt körtét ettek”. A babtól azt várták, hogy sok pénzük legyen, a sütőtöknek ugyanez volt a szerepe. A savanyúnak pedig az, hogy ne legyenek szomjasak nyáron. A gazdasszony minden ételt felrakott az asztalra, hogy közben ne kelljen felállnia. Ha ugyanis felkel az asztaltól, a következő évben nem lesz „heverő” tyúkja, így kiscsibéi sem.
Karácsonyböjtjét a lányok arra használták, hogy információt kapjanak jövendőbelijükről. S hogy mikor megy férjhez a lány, úgy lehetett megtudni, hogy a kiment a disznóólhoz, megkopogtatta, s a disznó röffentéseinek a száma jelezte, hány év múlva megy férjhez.
December 25-ét a családok otthon töltötték. Csak a misére mentek el. Ezen a napon a fiúgyerekek jártak karácsonyt köszönteni a rokonokhoz. Íme, egy karácsonyi köszöntő:
